Fura, hogy akkor irtam utoljara, mikor az ejszakat Charlotte-tal toltottem. Eletem egyik legszebb ejszakaja volt. Az ember sosincs tudataban, amikor valakivel utoljara ebred fel. Talan jobb is. borzalmas lenne, ha vegigsirnank egy ejszakat, mondvan, hogy nem lesz tobb. De nem lett tobb. Hetek ota nem hallottam felole. Egyedul akar lenni, mondta. Meg tul sokat veszekedtunk. Igazabol nem veszekedtunk, hanem mindketten olyan szinten alltunk erzelmileg, hogy mindenen megsertodtunk, es folyamatosan csapkoduk a telefont. Mert nekem mindent analizalnom kell. Es minden nap kerdeseket feltennem. Es neki meg nem szabad valaszolnia. Mert akkor meg a vegen tudnam, hogy mi tortenik. De igy sokkal jobb. Egy nap csak nem hiv tobbe, es nem ir, es nem kuld sms-t. Es en meg megbetegszem, es mar nem tudom, hogy a depressziotol vagy a betegsegtol nem kapok levegot. Nem jarok dolgozni, nem megyek orvoshoz. Nem eszem. Nem csinalok semmit. Varom, hatha az elet magatol vegeter es nekem nem kell erte tennem semmit. Mar harom napja szur a tudom. Nem tudok rendes levegot venni, a teaskannat sem megemelni, es kozben igyekszem a lakast lakhatova tenni. De igy nehez. Megyek egy kort es le kell ulnom pihenni. Mar a kanapen valo uldogelesben is elfaradok. Es a kutya nem hiv fel. De ha en felhivok valakit, akkor is csak uzenetrogzito, es ugysem hiv vissza. Es nekem kurvara kene orulnom, hogy luk van a fenekemen, van allasom, van mit ennem, es meg minek is? Hogy sikerult Charlotte-ot eluldoznom? Avagy azert nincs itt mert megint osszejott a volt baratnojevel? Vagy egyedul otthon tanul? De most mar csak magamnak tehetek fel kerdeseket...es en ugysem tudom megvalasozlni oket, igy akar mindegy is.