Na, most lehet, hogy elkovettem eletem legnagyobb bakloveset... Mindenki azt mondja (na jo, nem mindenki), hogy ne csinaljak semmit, legyek turelmes, de szerintem Charlotte direkt szivat. Most csereltunk nemtudomhany emailt. Amolyan egysorosokat:

Ch: Agi, megyek, megnezem az eget... (merthogy csillagvizsgaloba keszult, mert suli, kotelezo)
en: Ugy mondod, mintha itt lennel, pedig messzebb vagy, mint a csillagok.
Ch: Nem igazan, csak Staten Islanden vagyok, az eleg messze van?
en: Te mondd meg, eleg?
Ch: Most igen, menhely. :-)
en: Mitol?
Ch: Ha en tudnam...
Ch: Agnes, barmennyire is szeretnek maradni csevegni veled, mennem kell. Beszeljuk ezt meg maskor, jo? Jo ejszakat!

Na, itt gurultam be. Ebbol mar annyira elegem van, hogy mindent mindig maskor beszeljuk meg, hogy el sem tudom mondani!

Igy visszairtam neki, hogy nincs maskor, nincs tobb idom, es elkoszontem. Azt sem tudom, hogy megkapta-e vagy elment haza. Most persze felrobbanok, ot perc mulva ugyis megbanom, de lehet, hogy megis igy a jobb. Ez mar honapok ota megy, ez a huza-vona. Sosem lehet megtudni semmit. Semmi nem jon ki belole. De ugyanakkor kommunikal meg, erdeklem, meg idore van szuksege, meg nem tud egyik kapcsolatbol a masikba menni. De megcsalni a baratnojet azt tudta! Meg mindenfele szepeket mondani par hete. Meg sok minden mast. Csak donteni nem tud.

Brrrrrr!!!!!!!